Skip to content

Mogyorós spárga mézes-mustáros újkrumplival

A spárga szintén olyan zöldség, amit már nagyon várunk, hogy megérkezzen a piacra. Széleskörű a felhasználása, amivel érdemes kísérletezni. Párolhatod, főzheted, sütheted, készülhet belőle krémleves (ami talán a legnépszerűbb hazai felhasználási módja), de salátákba, pitékbe, sőt akár desszertekben, eperrel is felhasználhatod. Mivel nagyon sok törődést igényel, és rövid a szezonja, nem tartozik az olcsó alapanyagok közé. 

Mi évek óta ugyanattól a hazai spárgatermesztőtől vesszük a spárgát a piacon, és az egyik kedvenc hulladékmentesítő történetünk is hozzá kapcsolódik. Azért, hogy a spárga friss maradjon, és porciózva lehessen árulni, általában egy műanyag zacskóba csomagolják a végeit. Állunk a sorban árusunknál, akivel egész évben csak a spárgaszezonban találkozunk, automatikusan vesszük le a zacskót, a befőttes gumit és adjuk vissza neki. Már tudja, és nagyon örül neki, hiszen ő maga termeszti a spárgát, és így újra tudja használni a csomagolást.

Ekkor megjelenik egy pár, és négy, gondosan összehajtogatott spárgás zacskót nyújtanak neki át (egyedi, logóval és Facebook oldallal ellátott zacskókról volt szó).

Ezt is megköszöni és elmondja, hogy de jó, akkor ezt újra tudja használni.

Bal oldalunkon egy néni áll. Ő is vesz egy csomaggal, majd azt mondja, „Tudják mit, én is itt hagyom a zacskót.”

Fontos a spárga vásárlásnál, hogy zsenge, élénk színű, kemény és friss illatú szálakat vásárolj! Személy szerint jobban szeretem a közepes vastagságúakat, jóval zsengébbek. Felhasználásig hűtőben, egy befőttes üvegbe állítva tárolom, amibe körülbelül egy ujjnyi vizet öntök. Részletes tárolási tippekért lapozz vissza X. oldalra.  Igyekezz három napon belül felhasználni! 

sült karfiol szár leves zero waste szakácskönyv

Hozzávalók 2 adaghoz

700 g apró újkrumpli 

2 ek. almaecet (a házi készítésű almaecet receptjéért lapozz a X oldalra)

3 ek. virág-, hárs- vagy repceméz, vegánoknak peszmeg/mustméz (X. oldal)

7 ek. vaj

1 ek. mustár (házi receptért lapozz az X. oldalra)

1 nagy csokor (1 kilós) spárga

1 tk. szódabikarbóna

1 tk. cukor

1 tk. citromlé

80 g törökmogyoró vagy mandula durvára törve

só, bors

Elkészítés:

Először a mézes-mustáros krumplit készítem el, hogy a spárga minél frissebben kerüljön a tányérra.

Az újkrumplikat jól megmosom, de nem hámozom meg, a nagyobbakat félbevágom, hogy egyszerre készüljenek el. Egy serpenyőben felhevítek 4 evőkanál vajat, és ráteszem a krumplikat. 3-4 percig folyamatosan kevergetve, víz hozzáadása nélkül párolom, majd hozzáadok 4 dl vizet, sózom, borsozom. Ha felforrt a víz, közepes lángon, fedő alatt puhára főzöm (kb. 15 perc). Ha elfőné a levét, de még nem puhult meg a krumpli, hozzáöntök még egy kis vizet. A végén fedő nélkül, picit nagyobb lángon tovább főzöm, amíg a maradék víz elpárolog, és egy picit megpirulnak a krumplik. Hozzáadom először az almaecetet, kicsit kevergetem (érezni fogod, ahogy megcsap az ecet illata), hogy elpárologjon. Hozzáadok még egy 1 evőkanál vajat, tovább pirítom, majd a mézet, ezzel is kicsit pirítom, és pár perc múlva az 1 evőkanál mustárt. (Mivel minden méz egy kicsit más, ezért ha a túl édesnek találod, következő alkalommal kevesebbet adj hozzá.)

Azért szeretem így főzni a krumplit, mert a teljes főzővizet felveszi, és nem kell kiönteni az értékes, tápanyagokkal teli vizet, ráadásul az újkrumplit nem kell meghámozni, így a héja alatt található tápanyagok is benne maradnak a zöldségben.  

Spárga elkészítése:

A spárgát jól megtisztítom, mert sok apró földdarab lehet a sípokban. Egy kicsit beáztatom, de nem öntöm le róla a vizet, hanem kiveszem belőle a spárgákat, hogy a homokszemek a tál vagy a mosogatótálca alján maradjanak. Ezután lepattintom a szárról a fás részeket (nem vágom). Ahol a meghajlított spárga könnyen eltörik, ott válik el a roppanós rész a fástól. 

A spárgákat, hogy megőrizzék a színüket, nem szabad sokáig sütni-főzni. Egy lábasban felforralok 2 liter vizet, teszek bele 1 teáskanál cukrot, és ugyanannyi szódabikarbónát. Mivel a spárgának kemény szálai vannak, cukros, szódabikarbónás vízben könnyebben megfőnek, de roppanósak maradnak és nem vesztik el a szép színüket. Körülbelül 2 percig főzöm, vagy amíg nem puhul meg, de még őrzi a színét, majd hideg, akár jeges vízbe merem. Közben 2 evőkanál vajat felmelegítek egy serpenyőben, kicsit lepirítom benne a mogyorót vagy a mandulát, majd beleteszem a hideg spárgákat, és az egészet összeforgatom, kicsit pirítom pár percig. Sózom, borsozom. 

Ha kipróbálnád savanykásabban, a végén locsold meg 1 evőkanál citromlével.

A letört fás részeket felhasználhatod a zöldségalaplébe (ennek készítését az X. oldalon találod), vagy készíthetsz belőlük spárgakrém-levest, bár ehhez ha nagyon fás a szár, lehet, hogy át kell majd szűrnöd. A spárga főzőlevét pedig közvetlenül leveshez vagy bármilyen más recepthez felhasználhatod, ahol alaplevet találsz.

0
    0
    Kosarad
    A kosarad üresVissza a boltba