Tavaszra terveztük a kiadást és ez a különleges körülmények ellenére, melyek bizonyára a rátok is hatással voltak Nusi, Eszter és az én életemet és munkatempónkat is befolyásolták, elég rugalmasan alkalmazkodtunk a változásokhoz.

Egészen decemberig úgy tűnt, hogy ez a dátum minden nehezítés ellenére tartható.

Majd január elején óriás öröm ért minket Edvárddal. Egy pici lélek a szüleinek választott minket.

A terveink szerint február végére minden írásos anyag és a könyv layoutja (a receptek elrendezése) is elkészült volna.

De nem így lett, ugyanis a várandósság ötödik hetének egy péntek délutánján villámcsapásszerűen érkeztek a tünetek. Pont egy nappal a könyv legutolsó, téli ételfotózása előtt.

Nemhogy főzni, de az ágyból felkelni sem tudtam, így egy héttel elhalasztottuk a fotózást. A következő héten minden utolsó erőmet összeszedve elkészült az utolsó 15 étel, de itt véget is ért az erőm.

Több mint két hónapig almán és kekszen kívül semmilyen ételre rá sem tudtam nézni. A konyhát kénytelen voltam messziről elkerülni, de sajnos még a Nusi által átküldött csodálatos ételfotókra sem tudtam ránézni, nemhogy recepteket írni vagy az ételekhez kapcsolódó bármilyen témáról gondolkodni.

Két hét után megadtam magam. A könyv felépítése a természet ciklusát követi, a könyv eddigi alkotási folyamata is, ami pedig most történik, a testemmel az miért lenne más.  A várandósságnak ugyan olyan természetes a folyamata, mint az évszakok változásának, a termés beérésének.

Megengedtem hát magamnak, hogy most félretegyem a szakácskönyvet. Türelem, kivárás, végül is ez az, amit a legkevésbé kell gyakorolnunk a mai élelmiszer ellátásnak köszönhetően, mikor mindig, minden elérhető.